Mutatjuk, mikor tartják a Radnótiban a középiskolai nyílt napot
Már megvan a pontos dátum.
Már megvan a pontos dátum.
Szűk két héttel azután, hogy a kormány a KRÉTA-ban arról kezdte kérdezni a szülőket, hogy figyelembe vennék-e, ha készülne egy központi rangsor a gimnáziumokról és az általános iskolákról és beszámítana a kompetenciamérés eredménye a gimnáziumi felvételibe, a Fideszhez rengeteg szálon kötődő MCC már össze is állította a 100 legjobb gimnázium listáját. Hogy szülői szemszögből miért lehet aggasztó, hogy ha a kompetenciamérésnek tétje is van és milyen következménnyel járhat az iskolák rangsorolása, arról Miklós Györggyel, a Szülői Hang közösség egyik alapítójával beszélgettünk.
Bár eredetileg az itt élő külföldi diplomaták gyerekeinek hozták létre, ma már magyar gyerekek is tanulnak a külföldiek által alapított nemzetközi iskolákban, amik a kiscsoportos tanórák mellett számos más programot is kínálnak. A cikk a HVG Középiskola 2025-ös számában jelent meg.
Empátia, elfogadás, önálló gondolkodás – ezek azok az értékek, amelyek meghatározzák a Gyermekek Háza középiskolájának mindennapjait. Lányi Marietta, az intézmény pedagógiai vezetője szerint az iskolájuk azoknak szól, akik hisznek abban, hogy lehet jókedvvel, együttműködéssel tanulni.
A top10 legjobb két tanítási nyelvű gimnázium között 3 budapesti és 7 vidéki középiskola szerepel. Mutatjuk a listát, amit a HVG 2025-ös középiskolai rangsora alapján készítettünk el.
A legjobb 50 hazai gimnázium közül 25 Budapesten található – derült ki a HVG friss, 2025-ös rangsorából. Mutatjuk a legjobb budapesti gimnáziumok listáját.
Október 25-e óta kapható a HVG Középiskola 2025 című kiadványa, amelyben látható az ország 100 legjobb középiskolája. A listából viszont nem csak az általános helyezést lehet kiolvasni.
Október 25-e óta kapható a HVG Középiskola 2025 című kiadványa, amelyben látható az ország 100 legjobb középiskolája. A listából viszont nem csak az általános helyezést lehet kiolvasni.
Tizenegy alkalomból mindössze négyszer nem a Budapesti Fazekas Mihály Általános Iskola és Gimnázium szerezte meg az első helyet a HVG Középiskolai rangsorában. Összegyűjtöttük, mely intézmények voltak az ország legjobb középiskolái 2014 és 2024 között.
Összegyűjtöttük, hogy a HVG tavalyi, 2024-es középiskolai rangsorának első tíz helyezettje mikor tartja a nyílt napot a 2024/2025-ös tanévben.
Mintegy 19 607 végzős- vagy tizenegyedik osztályos diák mérettette meg magát idén legalább egy tantárgyból az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyen. Megnéztük, hány diák jutott be a döntőbe a HVG 2024-es középiskolai rangsora alapján az ország öt legjobb vidéki gimnáziumából.
Vármegyénként három intézmény kerülhetett be az Innovatív Képzéstámogatói Központ idei vármegyékre bontott technikumi listájába. Mutatjuk őket.
Egyre több iskola vezeti be a szabadszedéses menzát, amelynek köszönhetően a diákok maguk dönthetik el, mit és mennyit szeretnének enni. Ez nemcsak az étkezési élményt javítja, hanem a kidobott étel mennyiségét is jelentősen csökkenti. Sok helyen azt tapasztalják, hogy a rendszer bevezetése után többen fizetnek be az iskolai étkezésre, köztük olyanok is, akik korábban nem éltek ezzel a lehetőséggel.